Az ICF magyar tagozata szervezésében egy igen inspiráló interaktív előadáson vettem részt, ahol az Action learning tanulócsoportból kaphattunk egy kis ízelítőt. Sok érdekes információ és tapasztalás közül egy gondolata Steve Mellaunak - az előadónak – azóta is sokszor eszembe jut:

A felnőttek elfelejtenek kérdezni, és ahol nincs kérdezés ott nincs tanulás.

Ha megfigyeljük a körülöttünk lévő gyerekeket, akkor láthatjuk, hogy főként 4-6 éves korban a kommunikáció túlnyomó része kérdésekből áll. Minden érdekli őket, mindenre kíváncsiak, buzog bennük a tanulási, a megismerési, a felfedezés vágy. És bizony falhoz tudnak minket állítani néhány érdekes kérdésükkel. Kisfiam ilyen kérdéseiből néhány példa: A szívecskét miért rajzoljuk úgy ahogy, amikor az emberi szív nem is úgy néz ki? A pingvineknek miért olyan nagy a hátsó felük? Mi dönti el, hogy jót vagy rosszat álmodunk?

Mivel nekik még sok az újdonság az életben, a legtermészetesebb dolog, hogy rákérdeznek olyanokra is, amiket mi felnőttek már megszoktunk, hogy úgy van, már megtapasztaltuk, hogy annak az a rendje és eszünkbe se jutna megkérdőjelezni ezeket. De miért is? Mert egyszer régen mi is feltettük ezeket a kérdéseket, akkor megkaptuk rá a válaszokat, megtanultuk, hogy az úgy van és elfogadtuk kész tényként. Majd az évek során kialakult bennünk egy csomó gátlás, nem merünk kérdezni, nehogy kiderüljön, hogy valamit nem tudunk. Az iskolában azt láttuk, hogy az kapja az elismerést, aki a megfelelő választ adja és nem az, aki kérdez, netán visszakérdez. A többség által elfogadott helyzetek megkérdőjelezése nem hogy nem jutalmazott, de néha támadásnak is gondolhatják mások. Nincs ez másképp sok munkahelyen sem. Ha még eszünkbe is jut akár egy-egy megbeszélésen egy jó kérdés, akkor se tesszük fel, mert mit fognak majd hozzá szólni. Emellett az időnyomás miatt sokszor alkalmunk sincs kérdezni, hiszen a feladatokat mára, de legtöbbször tegnapra kérik. A kérdezés hiánya pedig a döntések rovására mehet. Éppen ezért fontos megtanulni, vagy inkább újra tanulni a kérdezés művészetét.

Az igazán nagy ötletek akkor születnek, ha kilépünk ezekből a jól megszokott szabályokból, tényekből, és mögé merünk nézni a feladatoknak, van bátorságunk megkérdőjelezni olyanokat, amiket eddig csak elfogadtunk, mert mondták, mert az úgy van már régóta. És igen, ez persze azzal jár, hogy nekünk is ki kell lépnünk a komfort zónánkból, de úgy tűnik, megéri. Hiszen, mi lett volna, ha Isaac Newton nem kérdezi meg, hogy ,,Miért esik az alma mindig a földre?" vagy  Steve Jobs nem kérdőjelez meg rengeteg dolgot a számítástechnikában ?! 

A szabályok jók és kellenek, hiszen nélkülük nehezen tudnánk együtt élni, civilizált társadalmat alkotni. De az igazán nagy dolgok akkor születnek, ha a megszokott rendet megkérdőjelezi valaki és veszi a bátorságot, hogy kipróbálja, lehet-e másként is csinálni, úgy hogyan működik.
Ehhez azonban fel kell vállalni azt is, hogy néha bizony hibázunk, lehetnek rossz döntéseink is. Nyitottnak kell lenni az újra, az új megoldásokra, a többiekre, a környezet tudására, visszajelzéseire, a minket körülvevők által feltett kérdésekre. Ez nem azt jelenti, hogy engedjük magunkat befolyásolni, de a kívülállók sokszor láthatnak olyat, amit mi esetleg nem, hiszen annyira involválódva vagyunk, hogy csak saját szemüvegünkön keresztül látunk rá a problémára.

Ha van egy nehéz helyzet, amiben már régóta őrlődünk, akkor keressük elő magunkban az 5 éves énünket, és nézzünk rá úgy a dolgokra, ahogy akkor tettük! Kérdőjelezzük meg a kőbe vésett szabályokat, tegyünk fel kérdéseket magunknak és a körülöttünk lévőknek is!

A vezetők sokat segíthetnek ebben a folyamatban azzal, hogy olyan vállalati kultúra kialakítására törekednek, amiben nem félnek kérdezni az alkalmazottak. A jó vezető nem csak válaszokat vár, hanem ösztönzi az embereit arra, hogy többet kérdezzenek azért, hogy a kitűzött célok elérése közben folyamatosan tanuljanak.

Lerf Andi